Csoportos imádságos elvonulás

"Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük." (Mk 6, 30-31)

 

Az ember hite személyes, mégsem magányos. Isten egyéneket hív és közben közösséget formál. A csoportos imádságos elvonulás alapja ez. A csoportos imádságos elvonulás nem elsősorban tanítás vagy képzés, hanem közös Istenre figyelés, az Isten kapcsolatra szánt minőségi idő. Olyan lelki tér, ahol a résztvevők – megadott keretek között – egyszerre vannak jelen az Úr, önmaguk és egymás számára.

 

Az imádságos elvonulásban a hangsúly a Szentírás olvasásán és az olvasottakon való elmélkedésen, a csendes imádkozáson, valamint a négyszemközt zajló személyes kísérésen van. Ezeket nevezhetjük az imádságos elvonulás elsődleges "eszköztárának". 

A másodlagos "eszköztárához" tartozik a legmélyebb vágyainkkal, érzéseinkkel és felismeréseinkkel való kapcsolatba kerülés, hogy ezeken keresztül is felismerjük az Isten vezetését az életünkben, válaszolni tudjunk rá és aszerint döntsünk az életvitelünkre nézve.

 

Ennek a gyakorlása alakítja ki bennünk azt a finom készségét, amivel többségében meg tudjuk állapítani, hogy mi az, ami Isten akaratával inkább egyező. Ennek a készségnek a gyakorlása mentén pedig egyre jobban megtapasztaljuk a Szentlélek adta szabadságot, mélyről jövő békét és örömöt. Továbbá egyre erősebb lesz az Isten iránti elköteleződésünk, elhívástudatunk és az életünkért való felelősség vállalásunk. 

 

A napi 5 (általában négy zárt térben és egy a természetben történő) következetesen megtartott imaidő, imanapló írása, esetenként az úrvacsorában való részesedés, a különböző közös áhítattokon való részvétel és a természetben töltött idő mind-mind az isteni jelenlét iránti érzékünket finomítja.

 

Olyanokat várunk tehát szeretettel az ilyen típusú alkalomra, akik szívesen vállalják a csendes elvonulást és készek egy kis időre „maguk mögött hagyni” a családjukat, munkájukat és minden hétköznapi dolgaikat annak érdekébe, hogy minden figyelmüket, egész lényüket az Úrra irányítsák.

 

Aki még nem volt imádságos elvonuláson, érdemes egy rövidebb imádságos elvonulásra vagy egy ismertetőre bejelentkeznie, amikor végig vezetjük az Imádság Házán és részleteiben ismertetjük egy elvonulásnak a mikéntjét. 

Tematikus csoportok

Tematikus csoportok leírása